2012. május 11., péntek
2012. február 29., szerda
Toros káposzta
Az igazi toros káposzta disznóhússal készül, a pipi viszont gyorsabban megsül és egészségesebb is. Ha gyorsan akarsz végezni a főzéssel, a csirkét ajánlom!
Hozzávalók:
80 dkg savanyú káposzta
1 csirkemell
2 nagy fej hagyma
fél tk só
1 tk bors
kevés olaj
A kockákra vágott húst kevés olajon megpirítom, sózom és a bors 1/3-át rászórom. Amikor a hús megsült, a kinyomkodott savanyú káposztát is a serpenyőbe teszem, és rádobom a maradék borsot. Az egészet 5-6 perc alatt készre párolom.
Bátrabbak csípős paprikával tehetik pikánssabbá.
Gyors, egyszerű, minimális szénhidrát-és kalóriaértékkel!
Kolis csajszi vacsorája
Emlékszem, amikor a koliban a lányok főzésre adták a fejüket, micsoda ételek születtek. Még ma is emlegetjük az olajos halas tésztát kaporral a tetején, vagy a kész szósszal nyakon zúdított fehér rizset. Habár a lányok nagyon büszkék voltak magukra, amikor elkészültek ezek a remekek, én nem igazán ettem ezekből a finomságokból.
Aztán, amikor kitaláltam ezt a gyors vacsit, eszembe jutott, hogy akár a koliban is lehetnék: hiszen összeborongatom a serpenyőbe a dolgokat, és már készen is van az egytálétel. Igaz, ez finom...
Hozzávalók:
30 dkg vegyes mirelit zöldség
fél bögre rizs
3-4 dl víz
tökmagolaj
1/4 bögre lenmagtöret (a lenmagot kávédarálóban fél perc alatt megdarálom)
fél tk só
1 fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
A hagymát és a fokhagymát felaprítom, kevés olajon megpirítom. Hozzáadom az átmosott rizset, a sót, és felengedem a vízzel. Kb. 10 perc múlva a rizs félkészre fő, ekkor hozzáadom a zöldséget, és az egészet készre párolom. A vizet pótolom aszerint, hogy szeretnék egy kis levet alatta, vagy lémentesen kívánom fogyasztani. Ha megfőtt benne a rizs, lehúzom a tűzről. Ízesítem még sóval, ha szükséges, hozzákeverem a lenmagtörtetet és megcsorgatom tökmagolajjal.
Tejbepapi - ez is másképp
A tejbepapit hagyományosan grízzel kellene készíteni. A köles azonban vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, lassú a felszívódása és órákra elegendő energiával ellát.
Hozzávalók:
fél bögre köles
3 bögre tej
6-8 szem édesítő
kis csipet só
A hozzávalókat egyszerűen összefőzöm. hihetetlenül bonyolult recept, ugye? Én cukrozatlan aszalt gyümölccsel és fahéjjal fogyasztom, ideális reggeli.
Kókuszgolyó másképp
A kókuszgolyó nagy kedvencem volt kis-és nagykoromban egyaránt.Mára azonban kicsit megreformáltam a receptet, kikerült belőle a cukrozott háztartási keksz. Ízre alig észrevehető a különbség.
Hozzávalók:
8 ek zabpehely
4 ek zabkorpa
4 dl víz
2 ek kókuszreszelék
1 ek kakaópor
1 tk rum vagy rumaroma
8 szem édesítőszer
A hozzávalókat összefőzöm. Most a cél egy kemény állagú zabkása, ezért a víz mennyisége változhat a zab minőségétől függően. Lehet, hogy kevesebb is elég, de lehet, hogy többet is felvesz. A masszából kis golyókat formázok és kókuszba hempergetem (igen, jó a kérdés, a tésztában is van kóki.). Kávé mellé isteni!
Kétperces salátavacsi
Egy remek esti aerobik edzés után kinek van kedve teletömnie magát? Nem azért lépdelek le-fel a stepadról, hogy utána az egészet hazavágjam egy nehéz vacsival, nincs igazam?
Ráadásul késő este már nincs kedvem hosszan a konyhában állni. Így született meg ez az egyszerű, és mégis nagyszerű vacsi, aminek további változatai is vannak! ;)
Hozzávalók:
2 db szép alma
fél camamber sajt
5-8 szem dió
tökmagolaj (helyettesíthető olívával, bár a tökmag íze kifejezetten jól kiegészíti az almát és a sajtot)
maréknyi saláta (elhagyható)
Az almát nem kell megpucolni. Csupán négybe vágom, kiveszem a magházat és felszeletelem. A sajtot is apró kockákra vágom, a diót pedig az ujjaim között elmorzsolom. Az egészet összeforgalot, salátaágyon tálalom, és megcsorgatom tökmagolajjal.
Mondtam, hogy 2 perc. Felfalni pedig körülbelül fél... ;)
2012. február 7., kedd
2012. január 27., péntek
Variációk zabkására
Ha valaki meghallja a zabkása szót, azonnal előtör belőle a "Fujj, de utálom", és eközben fogalma sincs arról, hogy lemarad egy szuper reggeliről. Igaz, még a kinézete is elég rémisztő, de valljuk be, nem az egyetlen szörnyecske a finom ételek sorában. Hosszú időre eltelít, órákig nincs éhségérzet. Lassan lebomló szénhidrát, ideális reggeli. A variációk száma megszámlálhatatlan, íme a kedvencek! Körülbelül 5 perc az elkészítés és megunhatatlan! :)
Ízlés szerint lehet higítani rajta. Van, aki sűrűn szereti, van, aki egészen folyósan, ez már ízlés dolga. Én 2 dl folyadékot írok, de Neked kell kitapasztalnod, hogy mennyivel fogod szeretni.
Trópusi zabkása
Hozzávalók:
4 evőkanál zabpehely
2 evőkanál zabkorpa
1 banán
2 evőkanál kókuszreszelék
2 dl víz vagy tej (A tejjel vigyázni kell, mert nagy az inzulinválasza!)
2 szem Canderel
A banánt villával csak úgy nagyjából összetöröm, hozzákeverem az összes többi (törpi) hozzávalót és lassú tűzön vagy a mikróban összefőzöm.
Csokis zabkása
Hozzávalók:
4 evőkanál zabpehely
2 evőkanál zabkorpa
1 evőkanál kakaópor
2 dl víz vagy tej
2 szem Canderel
Összekeverem a hozzávalókat és lassú tűzön vagy a mikróban összefőzöm. Ha 2 evőkanál kókuszreszeléket is teszek bele, az már a Bounty zabkása.
Pina Colada zabkása
Hozzávalók:
4 evőkanál zabpehely
2 evőkanál zabkorpa
2 evőkanál kókuszreszelék
2 dl ananászlé
2 szem Canderel
Összekeverem a hozzávalókat és lassú tűzön vagy a mikróban összefőzöm.
Mojito zabkása
Első hallásra vadul hangzik, de az íze valami fantörpikus!
Hozzávalók:
4 evőkanál zabpehely
2 evőkanál zabkorpa
2 evőkanál citromlé
10-15 mentalevélke apró darabokra csípdesve
2 szem Canderel vagy xilit (Megjegyzem, hogy itt jobb a xilit, mert a mestreséges édesítőszerek hajlamosak összeveszni a citromlével, és kesernyés utóíz lesz a végeredmény.)
Összekeverem a hozzávalókat és lassú tűzön vagy a mikróban összefőzöm. A mentát viszont csak a végén adom hozzá.
Almás zabkása
Hozzávalók:
4 evőkanál zabpehely
2 evőkanál zabkorpa
fél alma lereszelve
2 dl víz
2 szem Canderel
2-3 csipet fahéj vagy mézeskalács fűszerkeverék
Összekeverem a hozzávalókat és lassú tűzön vagy a mikróban összefőzöm.
Zabkása téren folyt. köv., mert a paletta folyamatosan bővül.

2012. január 20., péntek
A blog elindult!
Egy újabb gasztro blog; és még egészséges is. Már a könyökünkön jön ki az egész, de valljuk be: zömében egy kaptafára megy: ha vega, akkor zöldség gabonával, ha magyaros, akkor hús paprikával, ha diétás, akkor aszpartám gyümölcscukorral. Bla, bla, bla. Egy ideje azonban már recepteket küldözgetek barátoknak, kollégáknak. Így született meg az ötlet, hogy belépek a gasztro-bloggerek közé.
Most valami újat szeretnék. Egy helyet, ahol megosztom barátaimmal és a kívülről szemlélőkkel, hogy mit eszem, hogyan készítem. Várom a javaslatokat, kritikákat, további recepteket is, mert jókat enni hihetetlenül jó dolog, és, ha e mellé még egészség is társul, akkor szinte a legeslegjobb.
Ez itt nem az a blog, ahol azt ígérem, hogy vékonyra eheted magad két hét alatt. Itt nincs szó fogyókúráról, megszorításokról és tiltásokról. Ez itt az evés csodálatos világa. Ezért garantálni sem tudom, hogy minden, amit megeszem, tökéletes és beilleszthető bármilyen diétába, ezekért az információkért nem vállalok feleősséget. Hangsúlyozom: ezen az oldalon az életmódomat osztom meg és azt, hogy mit eszem immáron 1,5 éve nap mint nap. Akinek speciális diétára van szüksége, az a receptek kipróbálása előtt kérje ki dietetikusa vagy kezelőorvosa véleményét.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)